Tizenharmadik fejezet

Másnap reggel eléggé kábán ébredtem, és ennek eredményeként nem vettem észre, hogy a szokásosnál később indultam futni. Körülbelül félúton járhattam, a körömnek a Szentélytől legtávolabb pontján, amikor rájöttem, hogy mennyi az idő. Luke ugyan elég rugalmasan kezelte a kezdési időpontokat, de azt azért elvárta, hogy reggelente korán kezdjünk. Igyekeztem gyorsítani az iramot, de tudtam, hogy mire visszaérek a Szentélyhez, a társaim már biztosad összegyűlnek az első gyakorlathoz.

A legszívesebben farba rúgtam volna magamat az ostobaságomért! Az előző este folyamán káprázatos sikert arattunk: mindannyian átadtuk magunkat az Erőnek. A vészhelyzetnek köszönhetően én magam is megnyíltam, teljesen megnyíltam. Tudtam, hogy hatalmas ugrást tettem, és alig vártam a reggeli gyakorlatot, hogy lássam, hogyan tudom hasznosítani azt, amit éjszaka megtanultam.

Azért ébredtem kábán, mert alig aludtam valamit. Skywalker mester többször is említette, hogy a Jedik ritkán álmodnak. Az okot nem ismertem, de én amúgy sem szoktam álmodni, ha pedig mégis, általában rémálmaim voltak, amelyek megakadályoztak abban, hogy kipihenjem magam.

A rémálmaim miatt fel-felriadtam, és nehezen tudtam újra elaludni. Folyton visszasodródtam oda, ahol Mirax jelenlétét éreztem! Megpróbáltam mozdulatlanságra kényszeríteni a csillagokat, hogy bemérhessem a helyzetemet, ám sorban kialudtak, míg végül magányosan lebegtem a mindent betöltő feketeségben. Amikor lenéztem a kezemre, egyenesen a csontjaimat láttam, mintha a bőröm és az izmaim elrothadtak volna, aztán belezuhantam a semmibe, hogy mindül örökre ott ragadjak abban a tudatban, hogy amikor Miraxnak a legnagyobb szüksége volt rám, cserbenhagytam őt.

Ez az, amit én rémálomnak nevezek...

A Nagyszentély közelébe érve jellegzetes hangok ütötték meg a füIemet, mire tovább gyorsítottam, amennyire csak bírtam. Aki csak r is hallotta a fénykard halk búgását, valamint a különféle Bárgyúkon áthatoló energiapenge sistergését, élete végéig sem felejti el. Elképzelni sem bírtam, hogy Luke és Kam hogyan kezdhették el nélkülem a vívóórát. Pillanatokkal később rádöbbentem, hogy ez gondolat gőgös és nem méltó hozzám, de mert közel s távol én Voltam a harmadik, aki fénykardot birtokolt, logikusnak tűnt volna, hogy megvárjanak.

Berontottam a tisztásra, ahol is Luke éppen bekergette Gantorist egy massassifa bíborszínű törzse mögé. Elképedten pislogtam. Gantoris honnan szerzett fénykardot? A fekete hajú tanítvány hanyatt esett, közben oldalra lendítette a kardját, és a penge jókora darabot kihasított a fából. A térdhajlata fennakadt azon a vastag gyökéren, amely elgáncsolta, és a könyökére zuhant, de elszántan nézett a felé tartó mesterre. Maga elé húzta a kardját úgy, hogy annak hegye rézsútosan felfelé meredt, noha olyan helyzetbe került, hogy semmiképpen sem sújthatott le Luke-ra.

És ekkor csinált valamit, amitől a pengéje megnyúlt, az eredeti hosszának kétszeresére hosszabbodott. Villámgyorsan döfött egyet, de Luke valami hihetetlenül gyorsan mozgott. Szürke pilótazubbonyának ujja megpörkölődött ott, ahol az energiapenge hozzáért, de ő maga sértetlen maradt. Védőállásba ugrott, és maga elé rántotta zöld fénnyel izzó kardját, és felkészült a következő támadásra. Lassú léptekkel hátrált, közben Gantoris talpra ugrott, és magabiztosan megindult a mester felé. Energiapengéjének hossza jelentős előnyhöz juttatta a tanítványt, és lerítt róla, hogy ezt nem habozik kihasználni. Az alacsony aljnövényzetben csörtetve lépkedett, kézben egyik csapást a másik után mérte Luke-ra. Azzal a fajta veszett haraggal támadott, amit én addig csak kábítószerfüggőknél láttam, de náluk is csak akkor, amikor eluralkodott rajtuk a fűszerparanoia. Jóllehet Luke könnyűszerrel hárította valamennyi csapást, és egyszer sem kényszerült arra, hogy a Belső Gyűrűben védekezzen, a tanítványa kitartóan nyomult előre. Luke addig hátrált a gyors egymásutánban zuhogó gyilkos csapások elől, míg végül csak úgy menekülhetett meg, hogy felszökkent egy massassifa vastag ágára.

A megdöbbenéstől félig kábultan vártam a folytatást, a többi tanítvány is kihátrált a tisztás szélére. Ott ólálkodtak a bokrok közöt tétlenül várakoztak, és szemlátomást ők sem tudták eldönteni, hogy mitévők legyenek. Ahogyan én, úgy Kam sem hozta magával á fénykardját. Ő és én egy pillanatra összenéztünk, és láttam a tekintetében, hogy hozzám hasonlóan azt mérlegeli: visszaérne-e időben, ha elrohanna a Szentélyhez, és magához venné a fegyverét.

És ha Gantoris meg tud ölni egy Jedi-mestert, nekem mennyi esélyem lenne arra, hogy megállítsam? - töprengtem eléggé elkeseredetten.

Luke ekkor kérdezett valamit a tanítványától, aki kiáltva válaszolt, ám a fénykardok búgásától egyetlen szavukat sem értettem. Aztán Gantoris lesújtott a massassifára, a pengéje teljes szélességében kettévágta a törzset. A magasabb ágakon tanyázó stintarilok sivítva menekültek. Erős és fűszeres gyantaillat csapott az orromba, miközben a fa a körülötte álló, nálánál kisebb facsemetéket összezúzva, fülsértő recsegés-ropogás kíséretében beledőlt az őserdőbe.

Skywalker mester egyszerűen lelépett az ágról, és lassan a talajra ereszkedett, majd ismét védőállásba ugorva várta a következő rohamot. Gantoris megrövidítette pengéjét, és támadásba lendült. Luke ezúttal is hátrált, és a testéhez lényegesen közelebb blokkolta a csapásokat, mint az előző percekben, azt a benyomást keltve, hogy egyre gyengébb és fáradtabb. Jómagam gyanítottam, hogy csak színleli a kimerültséget, mert így akarja csapdába csalni az ellenfelét, Gantoris szemmel láthatóan nem gondolkodott elég tisztán ahhoz, hogy felismerje a cselt. Rendületlenül nyomult előre, és vad csapásaival alaposan megritkította az útjába kerülő alacsony páfrányokat, illetve a nebula-orchideákat.

Luke hirtelen hanyatt zuhant, és az aljnövényzet eltakarta őt a szemem elől. Gantoris ádáz rikoltást hallatva előrelendült, sistergő pengéje ismét kettészelt egy nyalábra való növényt. Rohanni kezdtem feléjük, és keservesen átkozódtam, amiért nem tudom a levegőbe emelni Gantorist úgy, ahogyan néhány órával korábban Tionne-t. Törtem a fejemet, hogy miféle képet sugározzak a nekivadult alak elméjébe ahhoz, hogy eltereljem a figyelmét és megzavarjam őt, de már nem maradt időm kitalálni.

Gantoris a markolatot két kézre fogva lesújtott egy alacsony bokorra. Meglepett visítás hallatszott, aztán egy sárga runyip tört elő a növények közül, és pontosan a tanítvány mögött rohant el. Gantoris megpördült, hogy szembenézzen az új veszéllyel, ám ebben a pillanatban fénykardja kirepült a kezéből, és egy ütemmel később a bíborrszínű penge eltűnt.

Luke talpra ugrott, a kezébe rántotta az ellenfele fegyverét, majd sajátját is kikapcsolta. Ők ketten egymással szemben álltak, és szótlanul méregették a másikat. Az arcukon verejték patakzott, és zihálva kapkodtak levegő után, de egyikükön sem látszottak a gyengülés jelei. A fénykardok búgása nélkül megint az erdő megszokott hangjait lehetett hallani, illetve a riadtan menekülő runyip kétségbeesett visongását.

Luke ekkor tett valamit, amitől teljesen elképedtem: egyszerűen átnyújtotta ellenfelének a kardmarkolatát. Gantoris félénk, tétova mozdulattal vette át a fegyverét, aztán ide-oda forgatva tanulmányozta, mintha most látná életében először, végül ismét Luke-ra emelte a tekintetét. A Jedi-mester bólintott, és megszólalt:

- Jól vívtál, Gantoris, de uralkodnod kell a haragodon. Egy napon a vesztedet okozhatja.

Úgy megdöbbentem, hogy térdre roskadtam. Dermedten figyeltem Gantorist, mialatt sarkon fordult, és beballagott a fák közé. A többi tanítvány is ugyanolyan meglepettnek tűnt, mint én. Kettesével - hármasával összeverődve sutyorogtak, mialatt Luke a derékszíjára akasztotta kardmarkolatát, és felvette a köpenyét. Ezt követően higgadtan végigjáratta a tekintetét rajtunk, a tanítványain, sőt ránk mosolygott, és kijelentette: - Az előző estén történtek után talán egy kicsit korán kezdtünk reggel. Most menjetek és pihenjetek, délután ismét találkozunk. A szavai nyomán késztetést éreztem, hogy visszatérjek a kamrámba, de ellenálltam neki. A többiek viszont nem, és sorban eltűntek a sűrű bokrok között.

Luke rám pillantott, megint csak mosolygott egyet, és odaszólt nekem:

- Sejtettem, hogy itt maradsz. Nem láttad az elejét, igaz?

- A vége is éppen elég volt - feleltem a fejemet csóválva. - Mihez kezdesz most?

- Mihez kezdek? - kérdezett vissza csodálkozva a mester. - Ez az ügy lezárult.

Leesett az állam, és hüledezve mormoltam:

- Hacsak nem maradtam le valamiről, akkor az egyik tanítvány valahogyan készített magának egy fénykardot, és az imént megpróbált megölni vele. Te ezt nem találod riasztónak?

- Miért lepődsz meg azon, hogy Gantoris megtalálta a módját annak, hogy fénykardot készítsen magának? - válaszolta a vállát vonogatva Luke. - Neked és Kamnak már van. Beszéltünk már arról, hogy Gantoris a vetélytársának tekint téged, és versenyben áll veled.

- Erről vitatkozhatunk - vágtam vissza a két kezemet feltartva, de szerintem nem ez a lényeg.

Luke a szemét résnyire vonva megkérdezte:

- Szóval a te véleményed a legfőbb és legfontosabb?

- Nem, mester, nem ezt akartam mondani - mentegetőztem mélyet sóhajtva. - Nem akartam tiszteletlenül viselkedni. Csupán szeretném megérteni, hogy mi történt. Gantoris szerzett magának valamit, amit nem lett volna szabad szereznie. Meg kéne büntetni érte.

- Ha minden igaz, Jedi-lovag lesz belőle. Nem bánhatok vele úgy, mint egy gyerekkel - felelte a fejét rázva Luke. - Ha megbüntetném, azzal gátolnám a fejlődésben. Remek tanítvány, a legjobbak egyike. Csupán útmutatásra van szüksége.

- Hát akkor add meg neki! - javasoltam, mialatt mindkét kezeli görcsösen rángatózva, mintegy magától ökölbe szorult, de sietve szén nyitottam az ujjaimat, és folytattam: - Abból indulsz ki, hogy hogy látja a hibáit, és soha többé nem fogja elkövetni azokat. Rád támadt, mester! Máris megmutatta, hogy nem képes különbséget tenni jó és rossz között. Sosem fogja felismerni, hogy hol húzódnak a határok, ha nem bünteted meg, valahányszor átlépi azokat!

- Annyit mondhatok, hogy Gantoris máris megbánta azt, amit tett - válaszolta Luke a fejét ingatva. - Terjeszd ki a tudatodat. Keiran! Te is meg fogod érezni. Gantoris képes megtanulni, hogy hol a határ, és hogyan maradhat a világos oldalon.

Megtettem, amire a mester kért, és valóban, zavarodottságot, illetve bűntudatot érzékeltem Gantoris felől.

- Igazad van, mester - ismertem el a fejemet lehajtva. - Tudom, hogy hiszel a visszatérésben. Amit Gantorisról mondtál, színigaz. De nem értem, hogy miért nem kap büntetést, ha egyszer rossz dolgot cselekedett.

- Nem kell értened, Keiran. Azt szeretném, ha éreznéd – felelte Luke, és a jobb keze ujjaival megnyomkodta a homlokát. - A megtorás a sötét oldal felé visz.

- Tudom - dünnyögtem mélyet sóhajtva -, jómagam úgy vélem, hogy egy kisebb büntetés megakadályozhat egy jövőbeni katasztrófát, de már látom, hogy hiába győzködlek.

- Látod, Keiran, nem csupán az Erőt érted mind jobban, hanem napról napra bölcsebb is leszel - jelentette ki mosolyogva a mester.

Nem sok kedvem volt a nevetéshez, de Luke megjegyzése annyira viccesnek tűnt, hogy felkacagtam. Ugyanakkor, mivel egy velem egykorú illető szájából hangzott, egy kicsit belém döfött. Luke Skywalker teljesen egyértelműen megérdemelte a mester címet, viszont a lelkem mélyén azt kívántam, bárcsak ne mi lennénk az első csoport, amelyen a tanítást gyakorolja! Szemmel láthatóan bőven akadtakk ötletei arról, hogyan kéne tanítania, és tény, hogy mindannyian fejlődtünk - bár egyesek gyorsabban, mint mások. Ennek ellenére szokatlannak találtam a módszereit, és nagyjából sejtettem, hogy hol rejtőzik a problémám kulcsa.

- Gondolkodni fogok a tudatlanságomon, mester - ígértem: fejet hajtva és akkor talán meglátom, mennyit kell még tanulnom ahhoz, hogy bölcs legyek. Viszont, ha megengeded, feltennék egy kérdést.

- Parancsolj - felelte Luke, és várakozva nézett rám. - Mit kérdeztél Gantoristól, és ő mit kiabált neked, mielőtt kivágta azt a fát?

- Megkérdeztem, hogy honnan szerezte az ismereteit, amelyek ahhoz kellettek, hogy képes legyen fénykardot készíteni - válaszolta Luke, közben kissé mereven megmozgatta a vállát. - O pedig azt felelte, hogy nem én vagyok az egyetlen tanítója.

- Nem éppen kellemes válasz - dünnyögtem elkomorulva. - Gondolod, hogy a holokronból szedte ki a kellő ismeretanyagot?

- Azt nehezen tudnom elképzelni - vallotta be a mester. - Az Őrző felméri a hozzá forduló tanítvány képességeit, és visszatartja azokat az információkat, amelyeket korainak ítél. - Szelíden elmosolyodott, és hozzátette: - Annyira hatékonyan dolgozik, hogy talán még én magam sem férhetek hozzá minden titkához.

- Ha Gantoris nem Bodo Baastól tanult, akkor kitől? - kérdeztem a homlokomat ráncolva. - Én biztosan nem tanítottam meg a fénykard készítésének rejtelmeire. Te biztosan nem, és szerintem Kam sem. Szóval, kitől?

Luke néhány pillanatra mély hallgatásba burkolózott, aztán lassan megcsóválta a fejét, és kijelentette:

- Fogalmam sincs.

- De az illetőnek mindenképpen Jedinek kell lennie - töprengtem félhangosan. - Vagy pedig ismeri a Jedik módszereit és tanításait, továbbá, minden bizonnyal mélyen áthatja az Erő.

- Igen, azt hiszem - erősítette meg a felvetésemet a mester.

- És mégis, amikor az előző éjszaka annyira átadtuk magunkat,az Erőnek - fűztem hozzá -, hogy a csillagok között repültünk, nem érzékeltük egy efféle egyén jelenlétét, igaz?

Luke annyira összehúzta a szemét, hogy csupán egy-egy keskeny kék sávot láttam a szemhéjai között, és alig hallhatóan mormolta.

- Nem.

Hirtelen fázni kezdtem, de nem azért, mert a ruhám verejtékben úszott.

- És ez téged is annyira aggaszt, mint engem? - kérdeztem.

- Jobban, Keiran - felelte Luke, és egész testében úgy megborzongott, hogy a köpenyén apró hullámok szaladtak végig , sokkal jobban.